A kétszintű bankrendszer az egyik legjellemzőbb forma, aminek célja a pénzügyi helyzet stabilitásának biztosítása. Az első szinten az adott állam központi, hivatalos bankja áll, a második szinten pedig a kereskedelmi pénzintézetek. Magyarországon is kétszintű bankrendszer van érvényben évtizedek óta.
A kétszintű bankrendszer Magyarországon úgy néz ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tölti be a központi jegybank szerepét, és bankjegyet, törvényes fizetőeszközt is csak kizárólag innen lehet kibocsátani. A kereskedelmi bankok kamat ellenében hitelt igényelhetnek, magánszemélyek semmilyen esetben sem.
Az első szinten tehát a Magyar Nemzeti Bank áll, amely az ország központi bankja. Az MNB felelős a monetáris politika kialakításáért, és az ország pénzügyi közvetítőrendszere stabilitásának biztosításáért. Emellett az MNB felügyeli a pénzügyi rendszert és a pénzügyi intézményeket, valamint irányítja a fizetési rendszert.
A második szinten működnek a kereskedelmi bankok, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal és a vállalkozásokkal. Ezek a bankok számos pénzügyi szolgáltatást kínálnak, mint például bankszámlák, hiteltermékek, befektetési lehetőségek, bankkártyák. Az MNB szigorú felügyelete alatt állnak, és számos szabályozásnak kell megfelelniük.
Ez a forma egyfajta piaci versenyhelyzetet terem a bankok számára egymás között. Az egyszintű bankrendszer ezt nem tenné lehetővé, hiszen akkor csak egy központi bank lenne, ami mindent kézben tart. A pénzintézetek közötti versengés segíti az ország pénzügyi rendszerét és gazdasági stabilitását, fejlődését.
Az MNB is a kétszintű bankrendszer révén képes befolyásolni a pénzügyi piacokat és szabályozni a gazdaságot. Különböző monetáris eszközöket használ, mint például a kamatpolitika, vagy a devizapiaci ügyletek.