• Főoldal
  • Lakberendezés
  • Lakásfelújítás
  • Lakásvásárlás
  • Pénzügyi tudatosság
  • Bankkalauz
  • Lakásfelújítás
  • Lakberendezés
  • Lakásvásárlás

Z-generáció

  • Kezdőoldal
  • Bankkalauz
  • Z-generáció
2023.06.27.

A Z-generáció tagjai között leginkább az 1995 és 2010 között születetteket értjük. Ők azok, akik már radikálisan eltérő környezetben nőttek fel az őket megelőző, Y-generációhoz képest.

Hiszen amíg utóbbi csoport megtanulta, hogyan kell az új digitális világban érvényesülni és használni a különféle eszközöket, addig ők valósággal beleszülettek ebbe a modern világba. Nem véletlenül kapták majdnem az iGeneráció, vagy a NetGeneráció nevet sem.

Ez pedig azt jelenti, hogy az életfelfogás is teljesen más. Nem feltétlen jobb vagy rosszabb, csak más. Eltérő kulturális térben való szocializálódás, változó igények és jövőbeli célok. Nem véletlen, hogy a “hagyományos iskola” is nehezebb számukra. De ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnének tanulni. Sőt! Az interaktív, érdekes oktatóanyagokért például ölni tudnának.

A régi vágású úriembereknek talán furcsa lehet néhány politikai, társadalmi meggyőződés is. A Z-generáció tagjai viszont előszeretettel aktivizálják magukat olyan ügyek mellett, amiben hisznek. Mint például a klímaváltozás, vagy az innovatív oktatási rendszer. Ezek a tulajdonságok ugyanis szintén a Z-generáció jellemzői közé tartoznak.

Mindezek a változó jellemzők és személyes preferenciák a pénzügyi tudatosságot is erősen érintik. Amíg a korábbi generációk jellemzően küszködnek a megtakarításokkal, elutasítják a befektetési formákat, kizárólag a készpénzben hisznek, addig a Z-generáció tagjai nagyon nyitottak a pénzügyi tudatosságuk fejlesztésére. Ez szinte a személyiségük része.

A Z-generáció tagjai előszeretettel használják az okostelefont fizetésre, az elektronikus megoldásokat. Szeretik a minél egyszerűbb, gyors lehetőségeket. Vagy éppen az online, beváltható kuponokat. A folyamatos újításokat, innovációkat.

A fiataloknak és elsősorban Z-generációnak szóló Raiffeisen YELLOO-számlacsomagnak nulla forintos a havidíja. Pénzügyeidet pedig online intézheted, és természetesen a telefonoddal is fizethetsz!

Megosztás

Hasonló cikkek

Jogi személy

Fenntarthatóság

Bruttó-nettó különbség

Legutóbbi bejegyzések

  • Kiberbűnözők karácsonya 2023.12.05.
  • Elállás és panasz 2023.12.05.
  • Zöld karácsony 2023.12.05.
  • Megfontolt hitelfelvétel karácsonykor is – mire figyeljünk? 2023.12.05.
  • Hitelből ajándékot? Tudnivalók a fogyasztási hitelekről 2023.12.05.

Tájékoztatás

Raiffeisen Személyi Kölcsön THM: 14,8% – 24,9%

A THM-ek meghatározása a 2023.04.18-án aktuális feltételek, a hatályos jogszabályok, 3 000 000 Ft kölcsönösszeg, 5 éves futamidő, a 14,8% THM az Aktív számlahasználat és jövedelem450 kedvezmény, a 24,9% THM a kamatkedvezmény nélküli konstrukció figyelembevételével történt. A Raiffeisen Személyi Kölcsönre vonatkozó aktuális feltételek és a hirdetett jóváírás akció, illetve kedvezmények részletes feltételei a mindenkor hatályos lakossági Fedezetlen Hitelek Kondíciós Listában, a Lakossági Üzletszabályzatban és az Általános Üzleti Feltételekben találhatóak meg.

A Bank a kondíciók változtatásának és az akció visszavonásának jogát fenntartja.

 

Raiffeisen Lakáshitelek THM: 7,60% – 8,46%

A kölcsön kifizetéséhez a fedezetként felajánlott ingatlan(ok)ra vagyonbiztosítás megkötése szükséges.
A THM értékek kiszámítása a 2023. december 1-én érvényes kondíciók alapján, továbbá 12 000 000 Ft hitelösszeg, 10 éves futamidő végéig fix (MindigFIX 10) termék esetén 10 éves futamidő és a 10 éves kamatperiódusú kölcsön esetén 20 éves futamidő és egy ingatlanfedezet bevonása mellett történtek. Az elsődlegességi kamatkedvezmény nem vehető igénybe, ha az Adós a Kondíciós Listában meghatározott bankszámlával rendelkezik. A legalacsonyabb THM kiszámítása a 10 éves kamatperiódusra rögzített kamatozású kölcsön, 20 éves futamidő és a maximális kedvezmények igénybevétele – elsődlegességi, jövedelem, alacsony finanszírozási kedvezmények- alapján történt.

Jelenlegi lakáshitel THM sáv: 7,60% – 8,46%

Jelenlegi lakáshitel kamat: 7,35% – 8,15%

A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.

További feltételek a lakáshitelekre a mindenkor hatályos Raiffeisen Lakáshitel és Raiffeisen Személyi Kölcsön Ingatlanfedezettel Hitelek I. Kondíciós Listában, Lakossági Üzletszabályzatban és az Általános Üzleti Feltételekben.

Raiffeisen Személyi Kölcsön Ingatlanfedezettel Hitelek I. Kondíciós Lista: Hitelek I (raiffeisen.hu)

Lakossági Üzletszabályzat Lakossági Üzletszabályzat – Raiffeisen BANK

Általános Üzleti Feltételek Általános Üzleti Feltételek – Raiffeisen BANK

  • Adatkezelés

  • Raiffeisen Youtube
  • Raiffeisen LinkedIn
  • Raiffeisen Facebook
Copyright 2023 © Minden jog fenntartva.